Búcsúzom

Fagyott, komor, borongós és csillagtalan januári éjszaka van. A Karácsony idilli meghitt hangulata már régen tovaszállt, de a tavasz pezsdítő üdesége még sehol nincs a levegőben. Komor az éj. Egy repülő csendes morajlással áthatja az égboltot, azután nehéz csend ül a szobámra. Mellettem a kisfiam halkan szedi a levegőt, egy hellyel odébb pedig a férjem. Azt hiszem én is alszom, komótosan lebegek az álom és a valóság határán, körülbelül 20 perccel ezelőtt altattam el a picit, aki a szomszéd szobában felkelt éjszakai álmából, ki tudja miért.Talán a foga, gondolom magamban, miközben vánszorgok vissza az ágyamba. Körül veszem magamat puhasággal, finom meleg takaróba burkolom a testemet, kell valami ami körülölel.Zaklatott egy nap volt a mai, amin nem segített az sem, hogy egy hete igen csak rosszul érzem magamat, betegség kínoz, az előbb is fájdalomcsillapítót vettem be, miután elaludt a pici. Átfut az agyamon talán sok volt ma a gyógyszer, de azzal ki is verem a gondolatot a fejemből, süllyedj, jöjjön az az alfa… Álmodj csak. Fordulok egyet, hogy a takarómat finoman a combjaim közé tudjam fonni. Ekkor az ágy végén….. Egy apró alakot pillantok meg…. Túl mély az alfa állapot a szememet csak nehezen tudom kinyitni, ólom súly van rajtuk már, próbálok azért rá fókuszálni jobban, tényleg ott van-e…. Vagy csak az álom mezsgyéje űz velem rossz tréfát és téveszt engem meg teljesen…. Arra a döntésre jutok félálomban, ott van…. Ott ül…. Lefelé a padló felé figyel…. Kicsit eszmélek…. Akkor látom…. Szomorkodik, talán sír…..És tudatosul… Én Őt kiskoromtól ismerem. Tétovázok hogy szabad-e, de végül halkan suttogva megszólítom…. – Te vagy az? -de nem szól semmit.-Tényleg, Te vagy?-kérdezem újra.-Miért írtad azt? -fordítja felém arcát….s ekkor eszmélek rá, hogy Ő az… tényleg Ő.-Miért írtad azt?Félek, sőt rettegek…. Soha nem akartam ilyen éjjeli látogatást….Összeszedem az erőmet és megkérdezem….-Mire gondolsz?-Arra! tudod Te! hogy szeretsz!-néz rám félig meddig vádlón….-Mert úgy van…. Mindig is szerettelek… De nem volt az a kapocs, nem volt az a helyzet, vagy nexus, hogy el tudtam volna mondani, hogy megtudtam volna mutatni…. Azt éreztem nem is örülnél, hogy nem is engeded…Hideg voltál, és keserű, úgy éreztem nem tudlak boldoggá tenni hiába is szeretnélek…. Így…. meg sem próbáltam úgy igazán…. Talán ha nem csak az erőltetett megjöttem, vagy elmentem puszik lettek volna, hanem olyanok amiket mindketten tényleg komolyan gondolunk, és nem csak magunkra erőltetünk… Vagy talán pár “csak úgy” ölelés részedről, és persze részemről is jót tettek volna… mindkettőnknek…. De most már talán bánom… És talán Te is bánod, itt lehettünk volna mind együtt boldogságnak, egymásnak… Feledve a régi rossz dolgokat.-érzem a számban sós ízét könnyeimnek.A szobára csönd terül újra… Csak egy büdös bogár döng az éjjeli fény körül tétován, halk döngésével megtörve az oly hatalmas nagy fekete csendet, ami körülvesz a kis szobámban-De igen, örültem volna. Mikor kimondja sziluettje halványul.Talán mert pontosan ezért a válaszért jött oda a szobámba, az ágyam végébe, ezen a csendes éjszakán…. Lassan elillan, elpárolog szemem elől alakja…. Maga után hagyva a hatalmas űrt újból… Az űrt, hogy ez talán lehetett volna máshogy….szerethettük volna máshogy… jobban a másikat….Már nagyon halvány, de oda súgja:-Majd legközelebb sokkal jobban figyelek! – kacsint rám egyet, és egészen elhalványul… látom ahogy a száját mosolyra húzza…. És eltűnik….Én lebegek újból… A szférák, és az álmok mezsgyéjén tovább, a csillagtalan hideg januári éjszakán….s ki tudja, talán tényleg túl sok volt ma a gyógyszer……

A csillaglány

Hella akkor lépett be az életembe mikor a legnagyobb volt bennem a káosz.Fogalmam sem volt róla ki vagyok, mit akarok, mit gondoljak a dolgokról. Már évek óta kerestem valamit, valami bizonyosságot, a dolgok értelmes, intelligens elrendezéséről. Arról, hogy van talán valami magasabb oka és értelme annak, hogy pár évig itt vagyunk, éljük az életünket, jól vagy rosszul. Ahogy a példák mutatják inkább rosszul.Szerettem volna hinni, vagy inkább tudni arról, hogy létezik egy Felsőbb hatalom ami áthatja a mindennapjainkat.De egyenlőre csak elveszettséget éreztem.Vonzott ez a furcsa lány, ilyen éteri megfoghatatlan és főleg betörhetetlen emberrel még soha sem találkoztam. A könyvesboltban találkoztunk ahol dolgoztam és ahonnan fura könyvekkel távozott mindig.Sokat beszélgettünk, aztán bemutattam még három barátnőmnek, akik hasonlóan mint én is, keresték helyüket a világban.Néha összejöttünk nálam az albérletemben, ilyenkor jött a többi cimborám is, bort ittunk és a fiatalokra jellemző világmegváltás reményében hosszú órákat beszélgettünk, néha nagyokat a vitatkoztunk, ha nem értettünk egyet.Figyeltem Hellát ilyenkor, mosolyogva hallgatott bennünket, sosem szólt közbe. Azon az estén is nálam volt a kis csapat, mikor jó mélyen lementünk a nyúl üregébe.Kint ücsörögtünk a teraszon, szép csillagos májusi éjszakán.Volt kint egy régi távcsövem felállítva, még a nagyapámé volt, ő szoktatott rá a csillagvizsgálásra, egész pici koromban. Azóta imádom a csillagokat, és a távcsövet cipelem mindenhova ahova csak költözöm. Tehát kint ültünk ezen a varázslatos éjjelen, ragyogtak a fejünk felett a csillagok. Balzsamos hársfa illatot csapott időnként felénk a lágyan lengedező szellő.Részegítő volt, a sok másik virág illattal keverve. Kínálgattuk a bort egymásnak és nézegettük a csillagokat a nagy távcsövön keresztül.Ragyogott a Tejút a fejünk felett. Egy idő múlva azért mindenki megunta az eget bámulni, kivéve Hellát.Ő már olyan régen gyönyörködött a fenti látványban, hogy Klári a barátnőm, ingerülten rászólt,hogy mi a fenének bámulja már ezeket a rég halott égitesteket.-Azért mert onnan jöttem valamelyikről.-mondta halkan magának Hella. De Klári persze meghallotta és nevetve kérdezte- Ezt honnan veszed? jöttek az UFÓ-k és megsúgták, mi? – Persze már mi is nevettünk vele.- Hát sokáig nem tudtam és csak annyit éreztem, hogy nehezen illeszkedem be ebbe a sűrű és durva anyagi földi világba.- Jó de ezt mindenki így érzi, főleg amíg gyerek.-mondta Lilla a másik barátnőm.Mert mondanom sem kell már mindenki fülelt.- Persze mert akkor még nyitva vannak a csatornák a kozmikus világra. A legtöbb gyerek valóban pontosan érez fura dolgokat, van aki lát is sok mindent. Aztán ez néha annyira megriasztja, és a felnőttek is olyan elutasítók ha netán mesél a képzeletbeli barátokról, hogy bezárulnak ezek a csatornák. Alkalmazkodik ehhez a földi világhoz, és mivel az első években, még feltétel nélkül szereti a szüleit, még akkor is mikor azokat már teljesen elrontotta a földi élet, szóval a kedvükért elkezdi átváltoztatni magát, hogy szeressék végre.Pár év múlva mikor bezárul a nehéz és lehúzó energiába, már el is felejti miért is jött.Csak a később felébredő boldogtalanság és nyugtalanság figyelmezteti, hogy eltévesztette az irányt.De velem ez nem így történt, mert én abban a másik láthatatlan világban voltam otthon.Amit a felnőttek már nem látnak, pontosabban nem érzékelnek.Először persze próbáltam én is róla beszélni, de rájöttem, hogy bolondnak gondolnak.- Honnan jöttél rá?-Hallottam a gondolataikat és láttam az energiákat.-Micsoda??- kérdeztük többen is döbbenten.-Hallottam miket gondolnak rólam.-De, hogyan képzeljem el, hallod belül a fejedben,hogy mit beszélnek?-Nem tudom szavakba önteni, egyszerűen érzékelem, és tudom, hogy mit gondolnak.-De nem lehet, hogy csak képzelődsz? -ámuldoztunk.-Higgyetek nekem,sokszor jobb lenne képzelődni, de pontosan tudom miket gondolnak.-Azt is hallod, hogy mi miket gondolunk?-Hát ha akarom igen, de már letudom zárni, mert nagyon megterhelő az a rengeteg és főleg negatív gondolat, amiken az emberek gondolkodnak.Úgy, hogy sejtelmük sincs mennyi energiájukat viszi az örökös agyalás.Nehéz embernek lenni, főleg úgy, hogy be vannak, vagytok zárva az elmétekbe és csak azt hiszitek el amit láttok.Vagy amit mondanak nektek.-Nekem mondod? erről pontosan tudok,de mondd el nekem most mire gondolok.- kérlelte Klári.-Vizsgáztatni akarsz?-Nem, csak nem tudom teljesen elhinni, amiket mondasz.Nem is ismersz, honnan tudnál rólam bármit.-erősködött Klári.-Hát jó, és elkezdte mondani Hella:-Volt egy kiskutyád és ötéves korodban apád elütötte a szemed láttára, mikor tolatott kifelé az udvarotokból. Imádtad azt a kutyát azt a kis zsemleszínű tacskót és ő is imádott téged.Akarod, hogy megmondjam minek nevezted el?Klári bólintott.-Tücsök, ez volt a neve, és a kezedben lehelte ki a lelkét, miközben te zokogva üvöltöztél apáddal. Aki tíz év múlva meghalt rákban és te onnantól magadat okolod, hogy te tehetsz róla. Azért mert a kutyádat jobban szeretted talán, mint édesapádat.Döbbenet ami Klári arcára ült elmondhatatlan. Harapni lehetett volna a csendet. Hella azonban folytatta:-Apukád most is itt van, és azt mondja bocsáss meg végre magadnak. Ő érzi és mindig is érezte a szeretetedet. Nem cipelheted tovább a bűntudatodat. Mert kudarcba fogod az életedet kormányozni, ha nem oldod fel.Klári arcán folytak a könnyek, ekkor messziről felhangzott egy kutya ugatás az éjszakában.-Tücsök is itt van apukáddal és boldogan ugrál körbe-körbe, most éppen téged. Most lassan halványulnak, átadtam az üzenetet és most elmentek. Megcsapott bennünket valami hűvös energia és a szél is elkezdett jobban fújni. Mindannyian éreztünk valami megfoghatatlan de mégis felemelő érzést.A hosszú csend után végre megtudott szólalni Klári.-De miért kellett ezeken átmennem? évekig ostoroztam magam.- kérdezte sírva.- Azért mert te így tudtál tanulni, vagy ébredni.Szeretni tanulni vagytok itt, neked ezeket a tapasztalatokat kellett átélned, ahhoz, hogy közelebb kerülj égi Önmagadhoz.A belső Magadhoz.De tudod, ha időben nem engedjük el a fájdalmakatés a veszteséget, akkor könnyen beleragadunk egy másokat vagy magunkat hibáztató megmerevedett állapotba.Ahol nincs semmi öröm, semmi csak a megkeményített szív. Nem áramlik az élet, olyan ez mint mikor a moziban megáll a film és kimerevedik egyetlen kockánál.Mivel pedig nem ismeri sok ember az élete valódi célját, így nem is lát bele semmi értelmet.- Miért mi a célja szerinted?mért vagyunk itt?-Úgy képzeld el mint egy színházat. Játszani jöttetek, még odaát megtervezve, megbeszélve a többi szereplővel, hogy ki mit játszik el a színdarabodban.Lehet a mostani anyád régen a testvéred volt.Lehet, hogy a legnagyobb ellenségednek gondolt szereplő szeret a legjobban, mert most vállalta, hogy felébresszen, hogy ráébredj az erődre, azzal a szenvedéssel amit okozott, mert mondjuk megcsalt és otthagyott három gyerekkel.Tudom ezeket nehéz, sőt majdnem lehetetlen elhinni, de azért ez még így van.Próbáld felülről nézni az életed, amikor minden nagyon rendben van sokáig,nem untad meg? A kipárnázott élet nem sok kihívást ad. Nem érlel, nem tanít és olyan természetes lesz, hogy belekényelmesedsz, mint egy kényelmes papucsba, csak belebújsz.Egy idő után viszont nem visz sehova. Viszont mikor szenvedtél akkor abból rengeteg tapasztalatot leszűrtél. Érlelt, átértékeltél és megválasztottál sok mindent, lendített rajtad és tisztán kezdted magad látni.Persze itt is van egy határ mert van úgy, hogy beleragad a lélek az önsajnálat mocsarába és csak dagonyázik és áldozatként lehúzzák az érzelmek, nem fejlődik, mert alacsony tudatállapot mezejéből, nem képes más, magasabb tapasztalatokat leszűrni. Csak a fájdalmat gerjeszti.Aztán az önsajnálat, a fájdalom és keserűség hullámai elnyelik.Gyakran van, hogy ekkor úgy dönt a Felsőbb Énje, hogy befejezi ezt az inkarnációt.Mert már nem vezet sehova. Ilyenkor jöhet egy váratlan baleset vagy betegség és átkel a lélek. Aztán jön újra, mert az életvágy és a ki nem élt késztetések hatalmas ragasztók. A kötődésekről nem is szólva.- Vagy öngyilkos lesz, az is egy kilépés, nem? -kérdeztük.-Igen de odaát gyakran rájön a lélek,hogy nem volt jó az irány és jönne újra javítani és pont olyan feltételekkel rendezi be az új színpadot. Remélve, hogy most jobb lesz a tapasztalás.-Szóval ennyi lenne? csak színdarab az életünk, amiben öntudatlanul rohangálunk mint az örültek? De, hogy lehet ebből kiszállni?- kérdeztem Hellát. -Erre bizony nincs egy mindenkire egyformán alkalmazható recept, csak egyéni, mert ahogy az ujjaim sem egyformák úgy az emberek tudatállapota is eltérő. Van aki már többet lát, illetve emlékszik a kozmikus eredetére de ha már eleget tapasztaltál, életeken át, vagy hogy visszatérjek a színházas példámra kijátszottad magad és megunod,dönthetsz úgy, hogy visszaveszed eredendő állapotodat.Nem korlátozod többé magad hiszen te több vagy mint ez a múló test. Ezt néha álmaidban meg is tapasztalod.Szóval megunod, mert már végig játszottál mindent oda-vissza.Voltál gyilkos és utána másik életben, vagy ha úgy tetszik szerepben, áldozat. Vagy elhagyott szerelmes és elhagyót is játszol.Gazdag és érzéketlen tuskó, aztán szegény és érzékeny.Mosoné és utána királylány.Tanító és tanítvány. Sorba véve mindent itt a duális világban, ezen a tanuló bolygón. Végig mehetsz az érzelmek összes skáláján.Ahol azt hiszed az vagy csak amit hiszel magadról és amit mások szemüvegén át látsz magadról.Mások véleménye alapján ítélkezel . Kívülről viszont nem látod, hogy te ennél bizony több vagy, egy Hatalmas Halhatatlan lélek, az életed pedig Örök.Egy időtlen szellem, itt ebben a szűk és mulandó embertestben. Amibe bele varázsoltad hatalmas szellemed picinyke szikráját.Ezeket mind elfelejtetted, mikor átkeltél a felejtés folyóján.- De miért felejtettem el, megvagyok őrülve?- kérdeztem.- Azért, mert akkor nem is kezdenéd el a játékot, nem tudnál belefeledkezni a szerepedbe,hogy úgy mondjam nem lenne Oszkár-díjas az alakításod.Így viszont mindent bele sűrítenél ebbe a pár évbe, de az idő kifolyik a kezed közül mint a pergő homok a tengerparton.Ráadásul nyomaszt a halálfélelem is, mert pár év itt és meghalsz és vége mindennek, úgy hiszed.Mi végre küszködtél, kapartál akkor itt, kérdezed gyakran magadtól.Az idő fogja vagy, aki nem lát semmit csak ami a két szeme kocsonyás hártyája elé kerül. Várod tele félelemmel az öregséget vagy azt, hogy mikor leszel beteg, mikor leszel kitéve te isaz élet szeszélyeinek, mint előtted az őseid.Nem értesz semmit az egészből csak rettegsz a végtől és nem élvezed egyáltalán agyorsan múló napjaid.Félsz vagy szorongsz mint egy riadt vad, akit üldöz egy nála sokkal erősebb valaki, ami nem akar semmi jót neked, abban teljesen biztos vagy.Egy rosszindulatú, örökké mérges és bosszúszomjas öreg szakállas bácsi az Isten képed.Próbálod betartani a lehetetlen szabályait, de képtelen vagy. Hiszen oly esendő is az ember.Ettől még nagyobb benned a káosz a zűrzavar és a bűntudat.Egy idő múlva lehet, hogy úgy döntesz nincs itt semmi Isten és ateistán tagadsz mindent, de nem veszed észre ez is egy hitrendszer csak most abban hiszel, hogy nincs itt semmi.Megszegsz minden törvényt és próbálsz élvezni minden napot.De ez sem vezet sehova. Kiábrándulva bóklászol. Nem találod a helyed, mert az ember mindent megakar érteni, mindennek jelentőséget akar adni. Olyan nincs, hogy ne keressen valamit, és ebbe a cél és értelem kergetésbe az örök hiány, valami után,kergeti és kergeti.Már fáj a hiánya ennek a valaminek.Mindennel csillapítaná, tele van függőségekkel amit a Valóság helyébe tusszakól. Iszik, drogozik, halálra eszi magát, cigizik és internet vagy szex függő. De nem leli az áhított nyugalmat.Van aki kifelé élve hatalmas vagyont harácsol és a világ ura lesz a pénzével.Mindent megvehet, csak azt nem…de mit is??nem tudná megmondani.Már olyan erős a szenvedés, hogy ennél talán már a halál is jobb lenne. Ha attól meg nem rettegne még jobban.Sem élni sem meghalni nem mer. Csak ellenállni valami magasabbnak.Csak ellenállás van benne a megfoghatatlan iránt, ami csak ott van minden mélyén.Néha megérzi már, akkor főleg ha nem harcol kifele és nem ütközik belül magával akkor pillanatokra eljön ez a béke és nyugalom.Főleg ha nem gondolkodik, csak van.Akkor olyan jó ebben a Csendben megmártózni.De az akarás meg a vágyak és a külső világ érdekes volta vissza rántják, újra meg újra a játékba.Viszont már nem esik jól semmi, csak a Csend. Egyre hosszabb időt tölt ebben a Csendben vagy mi ez? Jelenlét. Nem gondolkodik rajta, mert az csak elterelést szül.A külső világban kezd minden összeomlani, de nem érdekli, mert ott már minden és mindenki őrültnek tűnik.-Vagy inkább én vagyok őrült?- gondolkodik, de már ez sem igen érdekli. A küzdés értelmét veszti, okafogyottá vált.Ki ellen küzdjön? maga ellen? Hiszen ez belül zajlott. Ott pofozta halálos sebesre magát. Fáradt és elcsigázott, nem ért semmit, de már nem is keres semmit. Főleg kívül nem, mert Az belül Van.Akkor térdre rogyik, leborul a Földre és felkiált az ég felé:LEGYEN HÁT MEG A TE AKARATOD!Megadta magát és a megengedésben van.Akkor átöleli a Csend.Végtelen nyugalom öröm és ujjongásvan. Minden felfényesedik. Minden a helyére kerül és minden rendben van és csak nevet, nevet és nevet.Új ember született az Istenember, aki mindig is volt, kozmikus lény. Újra emlékszik.Hát mondanom sem kell mukkanni sem tudtunk ezután. Éreztük, hogy most beavatódtunk valamibe.Leírhatatlan élmény volt ez.Már hajnalodott a sötét éjbolt alján lassan kezdte átvenni a hatalmat a fény.Lassan mindenki szétoszlott. Elbúcsúztunk Hellától, átöleltük és megköszöntük neki azt amit feltárt nekünk.-Ne nekem köszönjétek, ti akartatok tudni. Ez persze csak egy töredéke annak ami bennetek van és lehetetlen szavakba önteni, mert ezt belülről jövő bizonyosságként érzi az ember, ha eljön az ideje a pecsétek feltörésének.Hiába is próbálja átadni annak akit még nem érlelt meg a tapasztalat.Mindenki elment és én lefeküdtem és a napot is átaludtam szombat révén. Este sorban telefonáltak a barátaim, mindenkire mély hatással volt amiket hallottunk. Klári is hívott:-Tudod milyen nap van ma?-kérdezte izgatottan.-Nem, milyen?-Most néztem rá a naptárra és ma május 27. van, a Hella névnapja és tudod mit jelent a neve, mert azt is megnéztem ám, na figyelj,Hella jelentése: egészséges, boldog a Holdról származó női szépség.Na mit szólsz?? mondta, hogy messziről jött.Hát szóhoz sem jutottam egy ideig.

Erika Bencze

Nincs fogadalmam 2021-re sem….

Újévre a fogadalmam, ami nincs is….Nekem semmi fogadalmam nincs az Újévre. Talán annyit szeretnék, hogy minden reggel felébredjek.Hogy megmaradjon az egészségem, a lelki békém,és a kitartásom! Az idő mindent a maga idejében úgyis megold,nem fogok elé menni a dolgoknak. 🙏Amire nincs ráhatásom,arra nem pazarolom a drága időt.Rábízom magam az áramlásra,hiszen úgyis minden akkor történik amikor kell,amikor eljött az ideje. 😉Nem fogok stresszelni a holnapon,sem a tegnapon már,felesleges volt eddig is. 👍Még sok-sok év adatott nekem,szeretnék békében,boldogságban és nyugalomban élni. 🥳😘Biztos hogy kizárom az életemből a lehúzó,bántó embereket,mert én nem bántok senkit, 🤚👍Így én sem viselem ezt el senkitől!Már nem hagyom magam hülyének nézni! 🙋‍♀️Hallgatni fogok a belső hangra,mert tudom hogy nem hazudik,mégha néha hihetetlen is amit súg.Eddig ritkán figyeltem rá,pedig érdemes. 🙂😇És igen!Győztes vagyok,mert az életet választottam!!!! Kemény út van mögöttem, de megnyertem a csatát!Én győztem!!! ⭐️🥇🙏🌈☀️

8-ik Újjászülinapom

8. Újjászületésnap!Kedves régebbi ismerőseim tudják,hogy Nekem minden hó 13-a egy újabb eltelt hónap,gyógyultan!2012.12.13-án műtöttek rosszindulatú daganattal,ami után 33 sugárkezelést kaptam Miskolcon.Azóta a 13 szám lett a szerencseszámom, és ez már a 8-ik gyógyultan betöltött év!Köszönöm az új lehetőséget Istennek,Univerzumnak,Angyaloknak!Megspékelve egy szuper NEGATÍV tumor marker vérvételi eredménnyel ❤

Megbocsájtottam

Neki, a lányomnak és persze magamnak is amiért ennyire rosszul esett a dolog.

Ez a Szepes Mária idézet,pont most jött elém,talán nem “véletlenül”…

Bölcs az, aki megbocsát: Ilyen a világ!
Ennyi az ember, s ennyi vagyok
magam is. Nem több és nem kevesebb.
Néha megostromlom a lehetetlent,
Sziszifuszként hegyre hordom terheimet,
azután visszahullok talajt vesztve megint.
De magamnak is megbocsátok,
ami nehezebb, mint átugrani
saját, földre vetült árnyékunkat.

Ne csak nézz,láss is!

Azt vettem észre, hogy sokan betegesen be vagyunk kódolva egy bizonyos megmentési ösztönnel. Ez mind szép és jó, amíg nem károsodunk benne. Vannak olyanok akikkel kézzel-körömmel kaparhatsz akkor sem tudsz segíteni. Elfogadni nehéz, de fel kell fognod: NEM LEHET MINDENKIT MEGMENTENI…. Nem tudsz mindenkit megmenteni, csak aki elfogadja a segítséged.

Ilyen vagyok én is, mindenkiben meglátom a legszebbet, a legjobbat. Ha pedig azt veszem észre, hogy ezt elrejti és a sok mocskot mutatja, vagy csak egyszerűen szenved meg akarom menteni. De el kell jutni arra a pontra, hogy nem kell. Tudom, nagyon nehéz de hiába akarsz segíteni ha más nem akarja.Pedig annyira fáj a tudat…

Hagyni kell az ilyen embereket. Nem magára hagyni, csak egyszerűen hagyni. Egy nap majd rá fog jönni, hogy engednie kellett volna, hogy segíts neki. De akkor már mindegy lesz számodra. Koncentrálj magadra! Tedd rendbe a te életed, és ne mások megmentésével foglalkozz. Olyan rövid az élet, ne ragadj le a megmenthetetlenek miatt. Persze akin lehet segíts, két kézzel. De aki nem fogja meg őket, hagyd egyszerűen.

Mindig lesznek olyan emberek akik nem kérnek belőled, de te soha sem miattunk élj. Mindig is lesznek olyan emberek akik megvesznek érted és az életünket is odaadnák. Na őket ajándékozd meg a figyelmeddel, és a legdrágább dologgal: az időddel.

Nehéz, és bizony rosszul esik ha elutasítják a segítségedet, de soha sem foglalkozz ezzel. Mindig csak menj előre! Segíts akin lehet, de ne akarj megmenteni mindenkit. Nem sikerülhet, hiszen te is ember vagy ahogyan mindenki más, és nekünk nem adatott ilyen képesség. Senkinek sem. Bármennyire is különbözők vagyunk, pontosan annyira hasonlók is.

Vannak utak…

Vannak utak, amiket egyedül kell bejárnod. Nem azért, mert senki nem szeret, hanem azért, mert az út végén a cél a tiéd. És lesznek érzések közben, melyeket senki nem ért meg. Nem azért, mert nem érthető, hanem azért, mert csak általad érezhető. És igen, jön majd számos akadály, pofon és tragédia, ahol talán jól jönne egy kéz, ami felsegít, de nem lesz. És nem azért, mert nem érdemled meg, nem azért, mert nem vagy szerethető. Egész egyszerűen a Te utad, a Te célod, amit magadnak kell elérni. Majd aztán lesz, amikor melléd szegődnek, amikor tiszta szívből átölelnek, jön majd olyan is, aki sosem bánt majd. De addig tiéd az út, egyedül, de sosem magányosan.
Hozzon bármit is a holnap, ne feledd, túl leszel rajta. Ha szépet kapsz, zárd mélyen a szívedbe, és vidd magaddal az úton, töltsön el erővel és hittel, ha majd kevésbé napos az élet. Ha rossz lapot kapsz, ami fáj, jusson eszedbe, elmúlik majd. Nem ez lesz az utolsó pofon, és talán nem is a legnagyobb, de élsz, túlélsz, és mész tovább. Mert minden bukás után erősebb, és bölcsebb leszel. Épp ezért, hozzon az élet szépet, vagy kevésbé csodásat, emelt fővel fogadd, mert elmúlik; az állandó, az ember, Te magad maradsz. Mindegy mi történik, a lelked, a tisztára, szépre vágyó ne változzon. Ne hagyd magad megtörni, húzd ki magad, nevess, vagy sírj de küzdj tovább. Mert valahol ebben a rongyos, szétzúzott, mégis csodás világban Rád is vár a boldogság.Van mikor sokat kell várni rá,de megéri.

Egyszer biztos megértem,most még nem…..

Csalódtam!Vagyis nem tudom mire számítottam,csak nem erre.Azt hittem érek valamit…
Azt hittem ,ha mást nem, kapok egy szelet csokit….
Mikor ő kért,szó nélkül adtam,kölcsön kértem hogy neki adhassak…
Én nem kértem,csak azt hittem…… kapok
Nem jutott 12 millióból,nem telt egy szelet csokira sem….
Fáj….de majd elmúlik ez is….
Anno 22 évem munkájára azt mondták-lelaktad-
Oda kerestem,oda lett fél életem…lelaktam….
Most elkelt a ház ahol 22 évet éltem,eladta az egyetlen gyermekem….
Nem telt egy csokira……
Ne ítélj el,Te aki olvasod,nem milliókra,százezrekre vágytam….
Minimum egy csokira……